
 |
Sven Hassel, a háborús irodalom legismertebb élő képviselője 1917-ben született Dániában. A nagy gazdasági világválság idején Németországba emigrált, ahol önkéntesként beállt a hadseregbe. Innen Lengyelország lerohanása után (1939) dezertált, de elfogták és koncentrációs táborba küldték. A biztos halál elől az menekítette meg, hogy besorozták az Oroszországba induló büntetőezredbe, amellyel szinte az összes európai fronton megfordult - és megjárta a poklot.
1941 ősze: Hitler katonái ostromot indítanak Moszkva ellen, de a várt villámsiker elmarad. Beköszönt a hideg évszak, és az átlag német gyalogos, akinek gyors hazamenetelt ígértek, téli hadviselésre alkalmatlan öltözékben és befagyott fegyverekkel nyomul előre, lassú, véres küzdelmek árán, melyet az orosz túlerővel szemben vív. A technikai fölény jelentőségét veszti, és a német közkatonák egy idő után nem remélik, hogy a Kreml hagymakupoláit valaha is megpillantják. Ismét találkozunk a Hassel-regények félvilági hőseivel, Portával, Picivel és a többiekkel, akik ezúttal a reménytelenül hosszúra nyúlt küzdelmet és az oroszországi fagyokat próbálják túlélni.
Hassel eddig megjelent regényei: Kárhozottak Légiója, Lánctalpak, Gyalogoshadosztály, Bajtársak, Gestapo, Monte Cassino, Eltörölni Párizst!, SS-tábornok, Fagyhalál
368 oldal
2990 Ft
|
 |
Sven Hassel, a háborús irodalom legismertebb élő képviselője 1917-ben született Dániában. A nagy gazdasági világválság idején Németországba emigrált, ahol önkéntesként beállt a hadseregbe. Innen Lengyelország lerohanása után (1939) dezertált, de elfogták és koncentrációs táborba küldték. A biztos halál elől az menekítette meg, hogy besorozták az Oroszországba induló büntetőezredbe, amellyel szinte az összes európai fronton megfordult - és megjárta a poklot.
1944-et írunk, a németek lassan visszavonulnak. Rendhagyó hőseinket, Portát és társait azonban Varsó alá vezénylik, hogy vérbe fojtsák az ott kialakult ellenállást. A 30 ezer katonával szemben a lengyeleknek jó esélyük lenne, de a német hadsereg váratlan utánpótlást kap: mivel a hadra fogható férfiak elfogytak, újabb börtönlakók érkeznek. Portáéknak és a többi szerencsétlen közkatonának ugyan elege van már a háborúból, de ezt a véres csatát még meg kell vívniuk, s ők is tudják: a feladatban nincs semmi hősies. Sven Hassel éles hangú, morbid humorral tálalt regényével az életműkiadás a 9. kötethez érkezett.
288 oldal
2990 Ft
|
 |
A Kabbala nem misztika, nem meditáció, nem is vallás. A Kabbala a legősibb eszmerendszer, amely az emberi lét alapvető kérdéseire keresi és adja meg a választ. A kiadvány ugyanakkor azokat a speciális tényezőket is vizsgálat tárgyává teszi, amelyek jelenünk globális válsághelyzetének kialakulásához vezettek. Sok tudós és kutató ért egyet abban, hogy az emberiség problémáink a zömét az emberi ego okozza. A szerző azonban nemcsak azt mutatja meg, hogyan lehet és kell személyes életünkben új szintre lépni, de azt is, hogyan tehetjük meg mindezt társadalmi értelemben.
oldal
2490 Ft
|
 |
A Kabbala nem misztika, nem meditáció, nem is vallás. A Kabbala a legősibb eszmerendszer, amely az emberi lét alapvető kérdéseire keresi és adja meg a választ. A kiadvány nem a miszticizáló ismertetők egyike: a szakavatott tanár szavával szól a Kabbalával ismerkedőkhöz. A könyv első része a Kabbala történetét mutatja be, a második a valóság eredetét és felépítését fedezi fel, a következő a belső valóságunkat vizsgálja, míg a negyedik rész az előzőket koherens, gyakorlati világképpé formálja.
oldal
2990 Ft
|
 |
A világhírű kultuszkönyv, a Vidd hírét az Igazaknak folytatása!
Az amerikai írónő, akárcsak Vidd hírét az Igazaknak című első regényében, most is Ausztrália különös, ősi kultúrákat őrző világba kalauzolja olvasóit. A történet főhőse egy bennszülött ikerpár, akiket már a születésükkor elszakítottak egymástól, és akik évekkel később, a Föld két különböző pontjáról útra kelve újra egymásra és törzsi gyökereikre találnak.
A Vidd hírét az Örökkévalónak olyan értékeket fedeztet fel velünk, mint a kölcsönös elfogadás, az ítélet nélküli odafordulás, a határok nélküli nyitottság és az őszinte kíváncsiság teremtő ereje. A szemléletbeli változtatás szükségessége egyszerűnek hangzik, de csak egy kultikus erejű szöveg képes cselekvésre ösztönözni bennünket. Az írónő üzenete pedig most is az, mint az első könyvében: lehet máshogy, lehet jobban élni.
oldal
2990 Ft
|
 |
Egy amerikai orvosnő merész, páratlan kalandba keveredik, amikor elfogadja egy ismeretlen ausztrál bennszülött törzs, az Igazak népe hívását, és velük megy négy hónapos vándorútjukra, keresztülszelve a távoli kontinens kietlen pusztaságát. A 2200 kilométeres út során nap mint nap bizonyítja kitartását, ezért nomád társai befogadják, és készséges türelemmel beavatják évezredes kultúrájukba - ő pedig megtanulja, milyen ereje van az őszinteségnek, megismeri az életben maradás rejtélyeit, megtapasztalja a test és a lélek összhangját, a tánc és az ének gyógyító hatalmát. Majd pedig teljesíti, amire kérik, és közvetíti az Igazak üzenetét, amely minden emberhez szól: fogadjuk el, hogy minden élőlény ugyanannak az univerzumnak a része, találjunk vissza a természetbe, és vigyázzunk a Földre. Belső világunkban pedig szabaduljunk meg az értelmetlen elvárásoktól, és találjunk értelmes célt az életünknek.
Marlo Morgan 1991-es regénye rögtön nemzetközi hírű bestseller lett; az azóta eltelt több mint két évtized lankadatlan érdeklődése pedig a modern klasszikusok sorába emelte.
200 oldal
3699 Ft
|
 |
Az oligarchák köszönik szépen, jól vannak. A Szovjetunió széthullása utáni privatizáció során sok milliárd dolláros vagyonra tettek szert, és ha az óhaza talaja túl forró lett a talpuk alatt, hát Londonba menekültek. Most, a világot sújtó nehéz gazdasági helyzetben úgy tűnik, ismét nagy szükség van rájuk Oroszországban, így a Kremllel és Putyinnal ápolt kapcsolatuk ha nem is rendeződni, de normalizálódni látszik. Az idáig vezető út azonban intrikákkal, cselszövésekkel és merényletekkel volt kikövezve, amelyekről a két ismert brit szakújságíró igényes munkája részletesen és rendkívül érdekfeszítően mesél.
A Partvonal Kiadó különleges dokumentum-krimi sorozatának eddig megjelent darabjai:
Roberto Saviano: Gomorra
Petra Reski: Maffia
Ferdinand von Schirach: Bűnös? - 11 meglepő bűnügyi eset
Ferdinand von Schirach: Ártatlan? - Újabb meglepő bűnügyi esetek
440 oldal
3490 Ft
|
 |
2012. április 15. a Titanic szomorú tragédiájának 100. évfordulója.
Jó néhány év eltelt tehát a jéghegy és az úszó csoda végzetes találkozása óta, de mit sem csökkent az érdeklődés a gigász iránt, amely azon a végzetes éjszakán a tenger fenekére süllyedt. Vonzereje ma is univerzális. A hajózás rajongóinak ez a hajótörés felülmúlhatatlan csúcspont. Az emberi természet kutatóinak kimeríthetetlen laboratórium. A nosztalgiára hajlamosak az eseményben a varázsos tegnapot látják. Az álmodozók azon töprengenek, hogyan is történhetett volna másként.
Walter Lord ma is klasszikusnak számító műve 1955-ben jelent meg, a hajó roncsainak 1985-ös felfedezése és James Cameron 1997-es, tizenegy Oscar-díjat nyert romantikus filmdrámája előtt. A Titanic pusztulása rögtön a bestsellerlisták élére került, és a hajót övező mítosz kialakulásának egyik legfontosabb momentumává vált. Sikerének titka nem utolsósorban abban rejlik, hogy a szerző a végzetes éjszaka eseményeit több mint 60 túlélő visszaemlékezése alapján rakta össze. A felkutatott szemtanúk közül ma már senkivel sem tudnánk beszélni, épp ezért ez a könyv marad a tragédia legfontosabb krónikája.
,,Mrs. E. D. Appleton tulajdonképpen nem érezte a remegést a hajótestben, csak valami nagyon kellemetlen csikorgó hangot hallott, mint amikor hosszú csíkot hasítanak le egy vég vászonból. J. Bruce Ismay sokkal idegesebb lett. Ügyvezető igazgatója lévén a White Star Line hajózási vállalatnak, ünnepélyes hangulatban indult el a Titanic első útjára. Mr. és Mrs. George A. Harder, egy fiatal nászutas pár odalent az E 50-es kabinban még ébren volt, amikor az ütközés tompa hangját meghallották. Belereszketett az egész óriás, aztán ,,dübörgő, súrlódó hang" hallatszott a hajó oldala felől. Harder kiugrott az ágyból és a kajütablakhoz rohant. Kinézett, s az üvegen át látta, hogy jégfal sodródik el előtte."
208 oldal
2490 Ft
|
 |
,,Egyszer vonaton utaztak együtt, Benet úgy tizennégy éves lehetett. Csak ők ketten ültek a kupéban, és Mopsa le akarta szúrni egy konyhakéssel. Vagyis inkább fenyegette vele. Benet előzőleg törte is a fejét, vajon anyja miért hozott magával ekkora kézitáskát, méghozzá pirosat, ami egyáltalán nem illett a ruhájához. Mopsa kiabált, kacagott, összevissza beszélt, azután megint eltette a táskájába a kést. De addigra Benet már holtra rémült. Fejvesztetten meghúzta a vészféket. A vonat megállt, valamennyi érdekeltnek roppant kellemetlensége támadt, Benet apja pedig dühös volt, és komoran szomorú.
Benet jóformán el is felejtette az egészet. De az emlék igen élesen visszatért, miközben Mopsát várta a Heathrow-n... És megpróbálta nem gyűlölni az anyját."
Ruth Rendell Lopott élet című, egyik legismertebb regényének középpontjában olyan anya-gyermek kapcsolatok állnak, amelyek igencsak eltérnek az átlagostól. A történet két család mindennapjaiba nyújt bepillantást, akiknek életét egy kisgyermek elvesztése teljesen megváltoztatja. Az olvasónak pedig rá kell döbbennie, hogy néha nem is olyan könnyű ítéletet mondani...
A Partvonal Kiadó Robert Bloch Pszicho című regénye mellett ezzel a szövevényes történettel indítja útjára Pszichokrimi sorozatát.
oldal
2790 Ft
|
 |
RON HOPE FUT AZ ÉLETÉÉRT...
Lily Llewellyn, a híres és gyönyörű operaénekesnő megkéri régi nagy szerelmét, Ront, hogy segítsen neki kinyomozni bátyja igencsak gyanús halálát. Ron, aki a brit hadsereg egyik elitegységének tagja volt, elvállalja a feladatot, és ezzel egy évszázadok óta megoldatlan rejtély kellős közepébe csöppen.
A hivatalos jelentés szerint Oliver tragikus baleset áldozata lett, miközben a Föld legismertebb zeneszerzőjének, Mozart halálának körülményeit kutatta. A tények azonban mást mutatnak. Oliver feltárta, hogy Mozartot, aki maga is szabadkőműves volt, a titkos társaság egy szakadár csoportja gyilkolta meg. És az egyetlen nyom, amelyen el lehet indulni, egy levél, amelyet nagy valószínűséggel maga a zeneszerző írt.
Amikor Lily és Ron megszerzik egy rituális áldozás felvételeit, rájönnek, hogy a szekta még mindig létezik - és semmitől sem riad vissza, hogy megőrizze titkait.
Ronnak és Lilynek az igazság kiderítésének érdekében egy időre félre kell tenniük közös, fájdalmakkal teli múltjukat, és végig kell kutatniuk egész Európát: Oxford csodálatos tornyaitól kezdve a császári Bécs fenséges épületein és Velence csatornalabirintusán át egészen Szlovénia hófödte hegyvidékéig.
SCOTT MARIANI skót író, aki fordítóként, hivatásos zenészként és szabadúszó újságíróként is dolgozott, mielőtt főfoglalkozású íróvá vált volna. Nyugat-Walesben, a sűrű erdő kellős közepén egy igazi, vadregényes írói remetelakban él. Amikor éppen nem ír, dzsesszt hallgat, filmet néz, veterán motorokon száguldozik vagy csillagászatot tanul.
420 oldal
3290 Ft
|
|
 |
|
Ez a könyv elsősorban a szendvicsgenerációs (kb. 1960-1987 között született) szülők belső világát és nevelési dilemmáit tárja fel: azokat a kérdéseket, amelyekre sokan nem kaptak választ...
|
|
,,Ez a regény a legtöbbeknek csak egy izgalmas sztori, nekem azonban emlék: egykor ez volt a valóságom."
- Jucus, a történet ihletője
A Németországban élő Anna világa összeomlik, amikor...
|
|