
 |
,,A szerző megtanít minket arra, hogyan tekinthetünk a jövőbe úgy, hogy annak részesei, alakítói, és ne elszenvedői legyünk. Mindannyian szert tehetünk erre a képességre, és mindannyiunknak jót tenne."
Gyárfás Dorka
író, újságíró, a könyv szerkesztője
Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató munkája izgalmas és egyedi: azt vizsgálja, hogyan alakítják a fejlett technológiák az orvoslás és az egészségügy jövőjét. Kutatóorvosként új szakmát teremtett, hogy összekösse a klinikai gyakorlatot a jövőkutatás módszertanával.
A Térkép a jövőhöz című új könyvében most a jövőkutatás módszereit teszi érthetővé és elsajátíthatóvá mindenkinek. A jövő elemzése ugyanis nem csak szakértőknek való. Ez egy olyan készség, ami bárki számára elérhető, és különösen fontos a gyors technológiai változásokkal és temérdek információval teli világunkban. Elengedhetetlen, hogy a jelen legégetőbb kihívásait megértsük, és foglalkozzunk a klímaváltozással vagy a mesterséges intelligencia térnyerésével, de a legnagyobb veszély Dr. Meskó szerint az, ha elveszítjük a reményt a jövő iránt. Ha úgy hisszük, hogy a jövő rajtunk kívül történik, és sem befolyásolni, sem megérteni nem tudjuk, akkor lemondunk róla, még mielőtt elérne minket.
Miközben a jövőt sokan egyetlen, előre meghatározott útnak gondolják, valójában többféle jövő létezik, és a könyv tudományos alapú, de gyakorlatias és könnyen alkalmazható eszközöket kínál arra, hogyan készülhetünk fel rájuk. Ha képesek vagyunk kívánatos jövőképeket megfogalmazni és már ma elkezdeni dolgozni ezek megvalósításán, akkor nemcsak a saját életünket irányíthatjuk tudatosabban, hanem a közösségeink vagy a szakmánk jövőjére is hatással lehetünk. Így lehetőségünk nyílik olyan jövőt teremteni, ahol a legjobb ötleteink, értékeink és céljaink valóban kibontakozhatnak - a munkában és a magánéletben egyaránt.
A könyvet mindenkinek ajánlom, akit érdekel a jövő hatékony feltárása és alakítása, amely integrálja a jövőkutatási módszereket a mindennapi életünkbe.
Dr. Kristóf Tamás
jövőkutató, Budapesti Corvinus Egyetem
Lenyűgözően megírt könyv, amely egyszerre egyszerű és összetett, információforrás és jövőbe vezető útmutató - mindenki számára, akit a jövő izgat, foglalkoztat vagy éppen félelemmel tölt el.
Dr. Rafael Grossmann
amerikai sebész és jövőkutató
Nemcsak arra tanít, hogyan gondolkodjunk a jövőről, hanem arra is, hogy törődjünk vele - mert a jövő nem útvonal, hanem térkép, amit együtt értelmezhetünk újra.
Dave deBronkart
világhírű e-páciens
256 oldal
6999 Ft
|
 |
A vaníliafagyiról a Keménykalap és krumpliorr Bagamérije, a velős csontról a Szindbád ráérős polgári világa, a krémesről a Sose halunk meg Gyuszi bácsijának örökös vágtája, a borjúszegyről Az ötödik pecsét utolsó gondtalan vacsorája, a gombás hamburgerről az Üvegtigris keresetlen bádogbüféje, a juharszirupos pontyról a Liza, a rókatündér magyarosan egzotikus világa juthat az eszünkbe. Legendás filmek képsorai peregnek a szemünk előtt, és újra benne találjuk magunkat az adott mozi és korszak hangulatában. Az ételek, jelenetek és nevek sorát hosszan folytathatnánk. Olyan hosszan, hogy a maga is filmes Tusjak Marianna gondolt egyet, és felkért egy csupaszív séfet, valamint három tucat neves alkotót, hogy írásaikkal járuljanak hozzá ehhez a rendkívüli kötethez.
Így született meg e különleges receptgyűjtemény, amely 37 filmes receptet és ugyanennyi kísérőszöveget tartalmaz olyan ismert rendezők, írók, színészek, művészeti szakemberek tollából, akiknek személyes közük volt az adott filmhez vagy a témájához: Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Fekete Ibolya, Gáspár Sándor, Haumann Máté, Herendi Gábor, Koltai Róbert, Oroszlán Szonja, Pásztor Erzsi, Szabó István - csak néhány név a közreműködők közül. Nekik köszönhetően aFilmet főzünk jóval több lett, mint egy szakácskönyv. Igazi ünnepi kiadvány, amelynek olvasása nemcsak gasztronómiai, de filmtörténeti utazás is a javából!
Ahogy Rákóczi Feri műsorvezető és szenvedélyes szakács írja a kötet előszavában:
,,Itt az idő, hogy mi magunk álljunk neki, és alkossuk újra ezeket a fogásokat! Nem az örökkévalóságnak, csak azoknak, akikkel szívesen ülünk egy asztalhoz megbeszélni egy régen látott filmet, amiben volt egy remek étel..."
Kellemes időutazást és jó étvágyat kívánunk!
Aki kitalálta: Tusjak Marianna - Aki kifőzte: Királyi-Papp Nóra - Aki berendezte: Tamási Tamás - Aki befotózta: Kocsis Bence-Akik az írásaikkal fűszerezték:
Bagota Béla - Bán János - Bányai Kelemen Barna - Bodrogi Gyula - Cserhalmi György - Deák Kristóf - Dombrovszky Linda - Fazakas Péter - Fazekas Ádám - Fekete Ibolya - Gárdos Péter - Gáspár Sándor - Grunwalsky Ferenc - Haumann Máté - Herendi Gábor - Horváth Viktória - Jancsó Nyika - Kálloy Molnár Péter - Kiss László - Koltai Róbert - Madarász Isti - Mátyássy Áron - Mentes Júlia - Nagy V. Gergő - Niszkács Anna - Nyáry Krisztián - Oroszlán Szonja - Pásztor Erzsi - Piskor Fanni - Rákóczi Feri - Seregi László - Szabó István - Téni Gábor - Tiszeker Dániel - Tóth Barnabás - Ujj Mészáros Károly- Vajda Pierre - Vinnai András
272 oldal
8999 Ft
|
 |
Azt már tudod, hogy a légsütő forradalmasította a sütéshez és a grillezéshez használt zsiradék mennyiségét, ezzel egészségesebbé tette a mindennapi étkezést. De vajon azt is tudod, hányféle receptre és sütési módra is képes a kedvenc házi robotod? Ebben a remek szakácskönyvben több mint 120 könnyen elkészíthető, légsütőre kifejlesztett receptet találsz, így a ropogós falatkák, a húsos vagy vegetáriánus főfogások és az ínycsiklandozó desszertek sem jelenthetnek többé kihívást. Falafel, töltött rizsgolyó, ropogós zöldségcsipsz, krumplilángos, pizzatáska, muszaka vagy épp egy ínycsiklandó briós - a receptek segítségével mind-mind szinte olaj nélkül, maximum fél óra alatt tálalható. A sikeres sütéshez pontos hőmérsékletjavaslatok és egyéb praktikus információk szerepelnek az egyes leírások mellett, hogy mostantól minden értelemben könnyű legyen az ebéd és a vacsora. Bon appétit!
256 oldal
6999 Ft
|
 |
,,Húszas éveim elején találkoztam először a jógával. Lelkes zöldfülű voltam az élet napos oldalán, nem voltak még valódi magasságok és mélységek. Elmentünk egymás mellett. Azután majdnem húsz évvel később olyan természetesen és magától értetődően tért vissza az életembe, mint amilyen fesztelen és valódi volt Anett-tal a kapcsolatunk már a legelső perctől kezdve. Anett felszabadító őszintesége a jóga jótékony hatásaival kiegészülve mesteri kombináció, és most már elengedhetetlen része az életemnek. Receptre írnám fel mindenkinek. Mint ahogy ezt a könyvet is."
Ördög Nóra műsorvezető
idézet a könyvből
,,A jóga mentett meg. Pontosabban a jóga segítségével mentettem meg magam. Mert a jóga önmagában nem életmentő, nem is sorsmegváltó. A jóga nem tud életeket megváltoztatni, mi tudjuk megváltoztatni az életünket a jóga segítségével."
Kőváry Anett
Kőváry Anett egy kis zempléni faluból, Olaszliszkáról ambíciókkal teli kislányként indult meghódítani a világot. Saját erejéből, kitartó tanulással, rengeteg munkával érte el élete álmát: rádiós hírszerkesztő lett az ország leghallgatottabb reggeli műsorában. Csillogó élete azonban felszínnek bizonyult: nehézségek és traumák sora vezette rá arra az útra, amely a valódi értékek felé visz tovább. Munkájának elvesztése, szülés utáni depressziója, egyedülálló anyává válása, édesanyja halála, családjának szétesése ellenére sem adta fel. Megoldásokat kellett találnia arra, hogyan vállalja élete kevésbé fénylő, ámde sokkal tartalmasabb állomásait. Ehhez a jógában talált segítségre, idővel pedig a jógában talált önmagára.
Könyve egyszerre önvallomás élete nehézségekkel teli korszakairól, valamint himnusz és bevezető a jógával élt élet csodáihoz. Kőváry Anett vallja: aki megtapasztalja a jógázásban rejlő holisztikus szemléletet, végre eszközöket kap a kezébe egy nagyobb önuralommal, elégedettséggel, tudatossággal folytatott élet kialakításához, nem utolsósorban pedig kiapadhatatlan szeretetforrásra lel. Jógaoktatóként saját élete példája mellett szakmai tudását kínálja mindazoknak, akik szeretnének az életükön változtatni.
288 oldal
5999 Ft
|
 |
,,Ennek a panelháznak húsleves helyett akció, buli és humor fő a konyháiban."
Juhász-Barna Sarolta @Kultúrklisék
Mi érdekes történhet egy tízemeletes panelház elöregedő lakóközösségében? Az biztos, hogy a pécsi Szaggató közben nem az unalom tartja össze a falakat. Nem elég, hogy hirtelen meghal a közös képviselő, még az is kiderül, hogy halála előtt valamiért meglovasította a társasház liftfelújításra gyűjtögetett millióit. Egy közösen átmulatott este alkalmával a lakók egy csoportja kitalálja, hogyan tehetnének szert némi bevételre: táncos rendezvényeket, könyv és- filmklubot szerveznek a házba időseknek, később pedig a tilosban járást megkoronázva illegális borteraszt is nyitnak a tízemeletes tetején. És amíg több generáció kisebb-nagyobb bökkenőkkel próbálja közös erővel kompenzálni a társasházi kassza hiányát, addig egészen különös sorsok bújnak elő az ajtók mögül. A lépcsőházban csak úgy röpködnek a rigolyák, a bulikon ropognak a csigolyák, az akciódús történetben szereplő kotnyeles nagymamák konyhájában pedig a ház szinte összes titka terítékre kerül. Irénke és Gizi néni például sajátos nyomozási módszerével igyekszik kiteregetni az elhunyt közös képviselő szennyesét, a pár éve megözvegyült Szűcs úr végre kísérletet tesz szomszédasszonya szívének elnyerésére, néhányan pedig a még nem túl kései szerelem keresésére indulnak.
Vajon sikerül rálelniük hőseinknek az elveszett milliókra, vagy akár még többre is?
Kapinya Viktória második regénye egy percet sem hagy az unatkozásra: amíg a szereplők a twistet járják, addig az olvasónak garantáltan nem kell egy kis rekeszizomtornáért a szomszédba mennie. Vagy ez esetben talán mégis...
288 oldal
4999 Ft
|
 |
Lehet teljes az ember, ha nem emlékszik a saját múltjára?
A nyolcvanas évek elején a finn Markus Siltanen külhoni tudósítóként családjával Kelet-Berlinbe költözik. Vilját, a lányukat keletnémet eszmék szerint nevelik, ám a boldogságuk nem tart sokáig: 1989-ben leomlik a berlini fal, illetve a zárt politikai rendszerrel együtt a szülők harmonikus házassága is a végét járja.
A család végül visszatér Finnországba, a lány gyermekkori emlékei pedig kezdenek a semmibe veszni. Az időközben nővé érett Vilja apja halála után egy köteg levelet talál, amelynek szerzője a titokzatos Margot - egy keletnémet nő, akivel a férfinak szenvedélyes viszonya volt a 80-as évek Berlinjében. De ki lehet a levelekben Gesztenye néven emlegetett kislány? Miért nem tért vissza az apja Németországba a mindent elsöprő szerelem kedvéért? Vilja elhatározza, hogy Berlinbe utazik és megkeresi az üzenetek szerzőjét. Ezzel megkezdődik a nyomozás a saját múltja után, amely nem várt fordulatokat tartogat.
A finn szerző egy fiatal nő identitáskeresését állítja a regény középpontjába, amely az emlékezet törékenységéről, a múlt megértésének szükségességéről beszél. Történetét egy olyan korszakba helyezi, amely nagyban befolyásolta Közép-Európa történelmét, így a magyar olvasók számára is különös jelentőséggel bír.
432 oldal
5999 Ft
|
 |
Ez a könyv nem tartozik a hagyományos memoárok közé, műfaja nem sorolható egyetlen kategóriába: életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv, egyszersmind humanista filozófiába öltöztetett kézikönyv fenntarthatóságról, cégvezetésről, a hétköznapok vidámságáról és a nehéz élethelyzetek túléléséről.
Kinek szól? Tapasztalt és kezdő cégvezetőknek; magányos farkasoknak és falkatagoknak; pszichológusoknak és coachoknak; betegséggel élőknek és gyógyulóknak, valamint mindenkinek, aki érdeklődik az emberi természet szépsége és változatossága iránt.
,,Az életszeretet 21. századi himnusza; az elfogadás és odafigyelés nagykönyve, amelyből generációktól és korosztálytól függetlenül mindenki csak tanulhat - a szó legszebb értelmében. Fantasztikus olvasmány."
Steigervald Krisztián
generációkutató
,,Gazsi Zoltán első könyve megbízható útitársa mindazoknak, akiknek eddig nem volt merszük közelíteni igazi vágyaik és életcéljuk felé. Írása személyes történelem, vezetői krédó és kordokumentum egyben, amit kendőzetlen őszinteséggel oszt meg az olvasóival. Hitelességének titka, hogy a lélektipró megpróbáltatások és a mindent elsöprő szakmai sikerek olyan vezetőikonná formálták, aki valóban szívből szereti az embereket."
Pistyur Veronika
a Bridge Budapest ügyvezetője
,,Vannak emberek, akiket így mutatunk be: ő X.Y. - és őszintén hozzáfűzzük, hogy ,,élete egy nyitott könyv". GazsiZoli biztosan közéjük tartozik. Sőt, immár ez úgy is igaz, hogy az élete egy kinyitható könyv. Úgy ismerem, mint aki nem titkolja a véleményét, de nem is hivalkodik vele. Csak úgy ott hagyja, mindenki azt tesz vele, amit akar."
Iglódi Csaba
vezetői tanácsadó
,,E könyv ,,Zolitelling" (vicces történetmesélős) stílusban, ugyanakkor tudományosan is helytálló, de mindeközben szívhez szóló őszinteséggel idézi fel szerzője betegségét és mutatja be életfilozófiáját. Mély betekintést nyújt abba, hogyan formálta Zoli vezetői szemléletét a rákbetegség, aki nemcsak a halálos kórral vívott küzdelmeit osztja meg az olvasókkal, hanem az élet nehézségeivel való szembenézés fontosságát is hangsúlyozza. Hitvallása szerint a legnagyobb kihívások adnak lehetőséget az igazán komoly fejlődésre - mind személyes, mind üzleti szinten."
Thuróczy Bertalan
orvosbiológiai mérnök, író, atléta
400 oldal
8999 Ft
|
 |
Steigervald Krisztián, a közgazdászként és coachként is egyaránt aktív szerző első könyve, a Generációk harca - Hogyan értsük meg egymást? idehaza elsőként vállalkozott a generációk közötti kommunikációs különbségek bemutatására. A 2020-ban megjelent - és azóta is a sikerlistákon szereplő - kötet várva várt folytatása ezúttal a figyelem és a figyelmetlenség fogalmát helyezi a fókuszba. Kinek mit jelent a figyelem? Milyen szokások, családi szabályok és hagyományok alapján döntjük el, mire figyeljünk és mire nem? Milyen mértékben rendezte át az életünket, hogyan tereli a figyelmünket a digitális tér? Miért van annyi figyelemzavaros gyerek és felnőtt a társadalmunkban? Egyáltalán képesek vagyunk még ebben a zajban figyelni egymásra? És önmagunkra?
A Generációk harca a figyelemért érzékeny témákat is érintő könyve személyes példák és kutatások alapján, kommunikációs, pszichológiai, mentálhigiénés, valamint pedagógiai szempontokat egyaránt figyelembe véve vizsgálja a generációk tartalomfogyasztását, értékrendjét és emberi kapcsolatait a szerzőtől már megszokott közvetlen, érthető stílusban - számos aha! élménnyel szolgálva az olvasónak.
Steigervald Krisztián 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi ,,vidéki" lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával több mint húsz éve foglalkozik, emellett rendszeresen tart szülői, pedagógusi és vezetői workshopokat, tréningeket. Előadásaival járja az országot, és igyekszik a kölcsönös megértés magját elhinteni a hallgatóság körében.
,,Az elfogadás és a megértés könyve. Olvasás közben szülőként hasznos önismereti útra lépünk, ahol a könyv lapjairól egy baráti hangú coachtól rengeteg útbaigazító táblát kapunk: nem direktívát, hanem lehetőségeket, hogy megértsük a hozott és tanult családi mintáinkat, a generációk közötti különbségeket, és segítséget nyújt abban, hogy átkeretezhessük a szülőségünket (is).
Értékes és hiánypótló olvasmány, ajánlom minden családi könyvtárba. Jó érzés olvasni és hagyni, hogy hatással legyen ránk - mert jót és jól üzen."
Tibenszky Moni Lisa,
oktatási újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapítója, az Edisonplatform Gondolkodói Körének tagja
296 oldal
4299 Ft
|
 |
Dr. Karyl McBride több mint húsz év családterápiás tapasztalattal a háta mögött írta meg a Lehetek valaha elég jó? című könyvét olyan nők számára, akik narcisztikus, önző, érzelmileg bántalmazó és mérgező anyák mellett nőttek fel. A narcisztikus anyák arra tanítják lányaikat, hogy a szeretet nem feltétlen: csak akkor érhető el, ha a gyerek eleget tesz az anya elvárásainak és kénye-kedvének. Ezek a lányok felnőttként nehezen birkóznak meg az érzelmi ürességgel, az alkalmatlanság, a csalódottság és a szomorúság érzésével. Kialakul bennük az elhagyatottságtól való állandó félelem, ami egészségtelen párkapcsolatokhoz, perfekcionizmushoz, kíméleten önkritikához vagy éppen önszabotázshoz és frusztrációhoz vezet.
Az érintett nőkkel készített mélyinterjúk százai nyomán a szerző segít felismerni az érzelmi bántalmazás széles körben elterjedt hatásait, és abban nyújt szakavatott segítséget, hogyan lehet túllépni a bénító múlton, és a gyógyulni vágyók milyen módon vehetik át a hatalmat saját életük felett.
A szerző lépésről lépésre felépített programja megtanít a következőkre:
- Hogyan ismerjük fel az anyai narcizmust és hatását az élet különböző területeire?
- Hogyan fedezzük fel a mérgező anyák kimondott és kimondatlan üzeneteit, amelyek túlzott teljesítményre vagy önszabotálásra kényszerítenek?
- Hogyan lehet személyre szabott tervet felépíteni a saját életünk irányítására, amely segít megőrizni az önazonosságot, meghúzni az egészséges határokat és végül megtöri a bántalmazás örökségét?
272 oldal
5499 Ft
|
 |
Erősek, elszántak, jó szándékúak, szerények, műveltek, befolyásosak... Bár gyakran feledésbe merültek a férfi hősök mellett, olyan sokat tanulhatunk ezektől a görög hősnőktől! A filozófusok beszámolóiból és a mitológiai történetekből kiderül, hogy távolról sem egyszerű szemlélődők, hanem aktívan alakítják sorsukat, átörökítik értékeiket és igazi életleckékben részesítenek minket. Erényeik, akárcsak hibáik inspiráló példaként szolgálhatnak mindennapjainkban.
A görög hősnők ereje segítségünkre lehet!
Antigonéhez hasonlóan lázadj fel az igazságtalanság ellen; akárcsak Ariadné, nyílj ki az új lehetőségek előtt; Kasszandrához hasonlóan elszántan mutasd be ötleteidet; akárcsak Diotima, hallgass a belső erődre; mint Epicharis, ne korlátozd magad arra a szerepre, amit rád osztanak; akárcsak Iaia, hozd ki magadból a legtöbbet; Szapphó példáját követve mindenbe bátran vágj bele! Alakítsd erővé gyengeségedet, kisebb hibáidat kozmetikázd át nagyszerű tulajdonságokká, és ugord át a korlátokat, amik gyakran megállítanának!
szerzőről
Alexandra Bourguignon több mint tíz éve tanít latint és görögöt, és az összes szabadságát Görögországban tölti. A klasszikus irodalom szakértőjeként elhatározta, hogy a tudományos folyóiratokban közölt cikkek mellett a nagyközönség és a gyerekek számára fog írni, hogy mindenkivel megismertesse az ókori világ csodáit.
176 oldal
3690 Ft
|
|
 |
|
,,Ez a regény a legtöbbeknek csak egy izgalmas sztori, nekem azonban emlék: egykor ez volt a valóságom."
- Jucus, a történet ihletője
A Németországban élő Anna világa összeomlik, amikor...
|
|
Fedezd fel a világ különböző tájainak boszorkányait, és merülj el a bűbájosokról, gyógyítókról, alakváltókról és sorsforgatókról szóló ördöngös történetekben.
Ismerd meg azokat...
|
|