kiadvány oldalanként
"Élvezetesen abszurd, életigenlő ünneplés. Szó szerint felpattantam és hangosan éljeneztem az utolsó sor után!" - Matthew Quick, a Napos oldal szerzője Amikor Samuel, a német tanszék magányos egyetemi oktatója felébred az új év első napján, biztos benne, hogy ez az esztendő sem hoz számára mást, mint szenvedő igéket és jelentéktelen pillanatokat. Pedig még túl fiatal ahhoz, hogy élve eltemesse magát. Egy nap váratlan vendég surran be barcelonai otthonába, aki nem hajlandó egyhamar távozni. Misima, a kóbor macska események láncolatát indítja el, ami kibillenti Samuelt a kedvenc könyveivel, német művészfilmekkel és komolyzenével körülbástyázott élete kényelméből, a pillangóhatás pedig legnagyobb megrökönyödésére megállíthatatlannak bizonyul. A négylábú jövevény olyan helyekre repíti a férfit, ahol még sosem járt, valamint olyanokkal ismerteti össze, akiket másképpen biztos nem sodor az útjába a sors. És ami még jobb, Samuel azt is megtanulja, hogy a szerelem néha a legapróbb írásjelekben rejlik. Humor, romantika és varázslat keverednek ebben a különleges hangulatú regényben, amely visszaadja a hitünket a szerelem mindenkit megváltoztató és mindent legyőző erejében.
256 oldal
4490 Ft
Engedd, hogy elvarázsoljon a sellők szépsége! A hableányok víz alatti kincset őriznek, tengeri hárfán játszanak, vagy épp csikóhalakkal úsznak együtt - és eközben mindenkit elbűvölnek nőiességükkel és kedves bájukkal. A vizek mitikus, halfarkú lányai ügyelnek a tengeri világ nyugalmára, ám a legendák szerint az embereket is segítik. Változatos szépségüknek színeket találni remek kihívás minden elhivatott színezőnek!
64 oldal
2999 Ft
Találj színeket a viktoriánus kor meseszép ruháinak! Bársony, selyem, brokát, csipke. Leomló, redőzött, abroncsos és fodros. Lélegzetelállító szabásvonalak és kecses mintázatok. Ezekből egyértelműen rá lehet ismerni a 19. század kesztyűkkel és legyezőkkel tarkított viktoriánus divatjára! Ming-Ju Sun képein megelevenednek a régi idők estélyi ruhái: olyan korba repítenek, ahol minden darab egyedi műgonddal készült. Találj színeket a nemes formáknak, hogy végre te is hercegnőnek érezhesd magad!
64 oldal
2999 Ft
oldal
0 Ft
A Mallorca szigetén hat évet töltött séf különleges gasztronómiai utazásra invitálja az olvasókat. A szerző izgalmas élményei mellett könnyen elkészíthető, igazi mediterrán hangulatot idéző ételek receptjeit gyűjtötte össze első könyvében. Weibel Csaba a Duna-menti Hartán nőtt fel. Előbb a bajai Bányai Júlia Technikumban pincér szakmát szerzett, majd nyakába vette Európát, ahol kivételesen színes és változatos szakmai gyakorlatra tett szert. 2002-ben a világhírű gasztronómiai iskolában, a svájci EHL Campus Passuggban tanulva ismerte fel a szakácsmesterség iránti határtalan szeretetét - és onnantól kezdve nem volt megállás. Svájc és Ausztria után 2017-ben Mallorca szigetére költözött, ahol tovább szélesítette a látókörét a legendás Goli étterem executive séfjeként. Munkájában ötvözi a magyar és a mediterrán konyha kincseit, élményeit pedig a Séf, a Tenger és a Kolbász nevű blogján adja tovább minden főzni és élni szerető embernek. ,,Most jön az a rész, hogy ajánlanom kell a könyvemet, és felhívni a figyelmedet arra a piszkos tényre, hogy ez bizony a legjobb választás az összes szakácskönyv közül az egész világon. Eh, ugyan már! Semmi kedvem mindenféle sablonszöveggel vásárlásra ösztönözni. Ehelyett inkább elárulok egy titkot. Ez itt nem csupán egy szakácskönyv. Hanem egy olyan kulináris utazás, ahol a tenger, Mallorca szigetének élővilága és az engem inspiráló emberi sorsok szorosan együttműködve alkotják meg a jelen egyik legerősebb összetartó erejét. Ez nem más, mint a hagyomány, a kulináris örökség. Csak lapozz és figyelj! Élvezd a langyos tengeri szellőt, ismerj meg különleges embereket, és fedezd az új ízeket, mert garantálom, hogy nem lesz belőlük hiány! Van egy kedvenc idézetem, ezzel maradok őszinte híved: Aki eszik, az mindig őszinte. Figyelje meg, milyen odaadó, minden egyebet kizáró érdeklődéssel, elmélyedéssel pillant az evő arra a falatra, melyet majd bekebelez s nemsokára saját egyéniségévé magasztosít. Aki eszik, az szerelmet vall az életnek. (Kosztolányi Dezső)"
304 oldal
8999 Ft
Mindjárt itt a nagy nap, Emily pedig aprólékosan megtervezte pazar esküvőjét. Mindennek tökéletesnek kell lennie. A nagy eseményt azonban beárnyékolja egy szerencsétlen múltbéli esemény: a vőlegény és Emily testvére, nyolc évvel korábban autóbalesetet szenvedett, aminek következtében a báty tolószékbe kényszerült - a két család barátságának pedig örökre vége szakadt. Az esküvői buli előrehaladtával a vendégek között egyre fokozódik a feszültség, és amikor éjféltájt a sötét kastélykertben holtan találják az egyik résztvevőt, az eltemetett sérelmek a felszínre törnek... Kiderülhet-e a teljes igazság az egykori baleset homályban maradt részleteiről? Vajon ki és milyen áldozatra kész a fiatalok boldogságáért? Malin Stehn előző kötetéhez, a Boldog új év című krimihez hasonlóan több szereplő elbeszélésén keresztül mutatja be, a múlt pillanatnyi döntései milyen súlyos következményekkel járhatnak a jelenben. Malin Stehn (1969) svéd írónő, két krimi és számos kamaszoknak szóló könyv szerzője. Évekig szabadúszó szerkesztőként dolgozott, de kikacsintott a zene felé is, Crayfisch nevű popzenekara komoly sikereket ért el a 90-es években. A Boldog új év című krimi volt az első felnőtteknek szóló regénye.
384 oldal
5999 Ft
A szerelmet nem lehet eléggé ünnepelni! Ha az emlékkönyvben szereplő mondatokat folytatod, örök emléket állítasz a szerelmeteknek, és személyre szóló ajándékként nyújthatod át annak, akivel megosztod az életed minden örömét és bánatát. Most kiírhatod magadból az első benyomásaidat, a legtitkosabb vágyaidat, a legrázósabb vagy épp a legmókásabb közösen átélt helyzeteket, amelyek rólad és róla egyaránt sokat elárulnak. Így lesz ez kettőtök igaz története. Elma van Vliet generációkat összekötő emlékkönyvsorozata sokak szívébe belopta magát. Könyvei azonnal beszélgetésre késztetik a családtagokat és a barátokat. Most te is részese lehetsz az élménynek! A szerző kiadónál megjelent művei: Anya, kérlek... Nagyi, kérlek... Apa, kérlek... Papa, kérlek... Családi élménynapló Anya és apa, kérlek... meséljetek rólam!
80 oldal
2499 Ft
Ez egy különleges emlékkönyv, tele nagyszerű és olykor megható kérdésekkel. Kiváló ajándék minden újdonsült szülőnek - és egyúttal minden gyermeknek. A könyvből kirajzolódnak az első hetek és hónapok történései, folyamatosan vezethető és követhető a baba fizikai, értelmi és érzelmi fejlődése, mindez játékos és élményszerű formában. Az emlékekkel, fotókkal és történetekkel kitöltött könyvet a szülők később ajándék formájában visszaadhatják a gyermeküknek - a napló évek múltán pedig az egész család számára felidézhetővé teszi a meglepetésekkel teli első időszakot. Elma van Vliet generációkat összekötő emlékkönyvsorozata sokak szívébe belopta magát. Könyvei azonnal beszélgetésre késztetik a családtagokat és a barátokat. Most ti is részesei lehettek az élménynek! A szerző kiadónál megjelent művei: Anya, kérlek... Nagyi, kérlek... Apa, kérlek... Papa, kérlek... Családi élménynapló Szerelmemnek
176 oldal
3999 Ft
Kerülj ünnepi hangulatba a kedvenceiddel! A cicák igazi életművészek, ezért a karácsony pont nekik való ünnep. Marjorie Sarnat szívmelengető képein sütnek, főznek, ünnepi ruhát öltenek, korcsolyáznak, és természetesen hosszú kívánságlistát írnak a mikulásnak. Élményeik háttere a havas táj és a meleg hangulatú otthon. A Kreatív Kikötő színezőkönyve tökéletes ajándék mindenkinek, aki szereti ezt a különleges évszakot - és a macskákat!
64 oldal
2999 Ft
Teremtsd újra a karácsony varázsát! Marjorie Sarnat illusztrációi megadják az alaphangulatot, hiszen minden oldalon tucatnyi bájos motívumra - manókra, hóemberekre, rénszarvasokra, korcsolyázó tündérekre vagy épp a híres diótörőre - bukkanhatsz, és ha jól figyelsz, a télapó is meglep néhányszor. Az ünnephez illő részletgazdag díszítés igazi kihívást jelent majd minden elhivatott színezőnek!
64 oldal
2999 Ft
Ez a könyv elsősorban a szendvicsgenerációs (kb. 1960-1987 között született) szülők belső világát és nevelési dilemmáit tárja fel: azokat a kérdéseket, amelyekre sokan nem kaptak választ...
,,Ez a regény a legtöbbeknek csak egy izgalmas sztori, nekem azonban emlék: egykor ez volt a valóságom." - Jucus, a történet ihletője A Németországban élő Anna világa összeomlik, amikor...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ