
 |
Sven Hassel 1917-ben született Dániában. A nagy gazdasági világválság idején Németországba emigrált, ahol önkéntesként beállt a hadseregbe. Innen Lengyelország lerohanása után (1939) dezertált, de elfogták, és koncentrációs táborba küldték. A biztos halál elől az menekítette meg, hogy besorozták az Oroszországba induló büntetőezredbe, mellyel Hassel szinte az összes európai fronton megfordult - és megjárta a poklot. Műveiben az egyszerű katona szemszögéből láttatja a háborút, és megosztja velünk mindazt a szenvedést, amelyet társaival együtt el kellett viselnie. Gyalogoshadosztály c. művében a többi kötetből már jól ismert Papát, Portát, Picit, Heidét és Légióst tovább dobálja az élet és a háború pokla. Kalandozásaik során bejárják az orosz hátországot, igazságot szolgáltatnak egy halálraítélt számára, gálánsan egy bordélyház "lakónak" segítségére sietnek, barátságokat kötnek... és ölnek... és ölnek... mert már úgy érzik, e nélkül képtelenek bármit is megoldani. Hassel eddig megjelent regényei: Kárhozottak Légiója, Lánctalpak, Bajtársak.
oldal
2990 Ft
|
 |
A brit hadsereg észak-afrikai büntetőtáborában Wilson főtörzsőrmester értelmetlennek látszó feladattal kínozza a foglyokat: kőből és homokból dombot építtet velük. Célja azonban nem más, mint hogy megalázza és megtörje a valaha szebb napokat látott exkatonákat. Egy reggel új különítmény érkezik: McGrath, a skót fenegyerek; Bartlett, az örök lógós; Bokumbo, a csupa szív, csupa derű fekete; Stevens, a gyámoltalan tejfelesszájú és a rejtélyes múltú hajdani törzsőrmester, Roberts - melléjük pedig az "új" smasszer, Williams. Öt tragikus emberi sors egy kitűnő amerikai regényben, amelyből Sean Connery főszereplésével 1967-ben nagy hatású film is készült.
oldal
2990 Ft
|
 |
Georgiana mindenekelőtt az ellentmondások asszonya. Elismert szépség, de férje mégsem értékeli. Az emberek rajongnak érte, mégis annyira bizonytalan, vajon képes-e másokból szeretetet kiváltani, hogy végül férjének szeretője, lady Elizabeth Foster gyanús rajongásától válik függővé. Ír, de sosem publikál a saját neve alatt. Elkötelezett anya, aki feláldozta egyik gyermekét, hogy a másik hármat megmentse. Híresség és a művészetek támogatója egy olyan korban, amikor a házas nőktől még megtagadnak minden jogi státuszt. Politikus választójog nélkül, és képzett taktikus egy emberöltővel a professzionális pártpolitika kialakulása előtt. Különös és boldogtalan szerelmi élete csupán egy szál ebben az izgalmas életrajzban, mely bepillantást enged a 18. századi angol arisztokrácia szövevényes politikai világába.
512 oldal
3490 Ft
|
 |
Frank és April Wheeler (Sam Mendes azonos című filmjében Leonardo DiCaprio és Kate Winslet alakításában) okos, szép és tehetséges fiatal házaspár. Kiüresedett kisvárosi mindennapjaikat az a közös álom tölti ki, hogy a boldog élet karnyújtásnyira, az utcasarkon túl vár rájuk. Richard Yates lélegzetelállító átérzéssel és kifejezően mutatja be, hogyan bocsátják áruba álmaikat és reményeiket, míg végül nemcsak egymást, de énük jobbik felét is elárulják.
oldal
3500 Ft
|
 |
Tudtad, hogy balról jobbra könnyebb összeadni és kivonni? Hinnéd, hogy másodpercek alatt gyerekjáték fejben négyzetre emelni egy háromjegyű számot? Nem kell matematikazseninek lenned, mert egykettőre megtanulod, hogyan lehet elvégezni fejben bonyolult számítási műveleteket. Arthur Benjamin matematikus közreadja azokat a fogásokat, amelyekkel képes leszel szupergyors fejszámolásra és memóriád elképesztő működtetésére. A könyvből megismert trükkökkel elkápráztathatsz bárkit de nagyon jól jönnek egy villámgyors pókerjátékban, vagy fizetéskor az étteremben.
oldal
2990 Ft
|
 |
Utánnyomás
oldal
2990 Ft
|
 |
Külz papa, a berlini hentes, a hurkák specialistája harmincévi szakadatlan munka után úgy dönt, szeretne kikapcsolódni. Fel is ül az első vonatra, mely történetesen Koppenhágába indul, és pár napra megszökik a családja és a hétköznapi rutin elől. Teljesen váratlanul azonban egy miniatűrlopási história közepén találja magát, és bármennyire nem szeretné, a viharos események központi szereplőjévé válik.
Végül minden jóra fordul - bár nem mindenki számára.
240 oldal
2990 Ft
|
 |
Gibbins új regényében izgalmas, ám halálos veszéllyel fenyegető kaland bontakozik ki a mexikói dzsungel és a grönlandi jégfjordok mélyén. A kutatás során egy olyan titkos társaságra is fény derül, amelynek sötét titkai nemcsak a legnagyobb viking hódítót, Harald Hardradát, de a nácik különleges alakulatát és a mai Vatikánt is behálózzák.
374 oldal
2990 Ft
|
 |
Hercule Poirot-t, a híres magándetektívet egy sürgős
ügy Isztambulból Angliába szólítja. Az Orient
expresszen már nincs szabad hely, ám a vasúttársaság
tulajdonosa elintézi, hogy Poirot mégis fülkét kapjon
a szerelvényen. Az utasok egyike felismeri őt és
csinos summát kilátásba helyezve felkéri, járjon
utána, ki ír neki fenyegető leveleket. A detektívnek
nem szimpatikus a nyers modorú amerikai, ezért
elutasítja az ajánlatot. A férfit másnap holtan
találják a fülkéjében. Poirot-nak minden ravaszságára
szüksége van ahhoz, hogy időben megoldja az ügyet,
hiszen a hótorlasz miatt veszteglő vonat hamarosan
elindulhat a következő állomásra, ahol a hatóságoknak
jelenteni kell a bűntényt...A regény teljes szövege 6
CD-n, Balázs Péter színművész előadásában
oldal
4990 Ft
|
 |
Bizonyára sokan emlékeznek Dr. Czeizel Endre
Születésünk titkai című népszerű televíziós műsorára,
amelyet 1976-ban mutatott be a Magyar Televízió. Ezt
követően az előadássorozat könyv formájában több
kiadásban is megjelent, és a műsorhoz hasonlóan
óriási sikert aratott. Több mint harminc évvel az
első megjelenés után felmerült e könyv új,
korszerűsített kiadásának a gondolata - és e gondolat
valóra vált. Minden leendő szülő számára fontos, hogy
egészséges gyermeke szülessen. A szerző sorra veszi a
fogamzás, a magzati fejlődés, a születés természetes
folyamatát, majd ezek kóros megnyilvánulásainak, a
meddőségnek, a magzati halálozásoknak és a fejlődési
rendellenességeknek, a koraszületésnek okait.
Leginkább azonban a magzatokra és újszülöttekre
leselkedő veszélyek kivédésére, a megelőzésre
szeretné felhívni a figyelmet, és egyúttal segítséget
nyújtani a gyermekeiket tudatosan és felelősséggel
vállaló párok minőségi családtervezéséhez. A
Sejtbank, a szülői gondoskodás partnereként nem
csupán az újszülöttek őssejtjeinek megőrzésével kíván
a leendő szülők szolgálatában állni, hanem olyan
értékek megőrzésével is, mint Dr. Czeizel Endre
Születésünk titkai című műve. Ezért a Sejtbank
számára küldetéséből fakadó kedves kötelezettség és
nagy megtiszteltetés, hogy támogathatta e könyv
megjelenését, s ezáltal a korszerű terhesgondozást, a
felelősségteljes családtervezést.
oldal
3490 Ft
|
|
 |
|
|
Dolli pontosan tudja, mit szeret, és mit nem. Nem szereti a parkokat, a hangos embereket, a pizzát és általában semmit sem, ami kizökkenti a megszokott rendjéből. Hetven fölött már az ember...
|
|
|
,,A tányérom titkai nem csupán egy szakácskönyv. Az egyszerűen elkészíthető, teljes értékű, növényi alapú, glutén- és szójamentes receptek mellett megértést és motivációt nyújt...
|
|