Róma örök kapitányának őszinte vallomása – Megjelent Francesco Totti életrajzi könyve, A Kapitány!
Totti őszinte kitárulkozásában közel engedi az olvasót belső vívódásaihoz, örömeihez, életének fontos momentumaihoz. A memoárból megismerhetjük azt a férfit, akit szimbólumává és vezérévé választott az a város, ahol visszavonulásáig játszott. Vitathatatlan tény ugyanis: Totti maga a Roma.

Francesco Totti – Paolo Condò

A Kapitány

 

Totti önéletrajzi könyvéből könnyed hangnem és profizmus sugárzik. Elénk tárul gyerekkora a Vetulonia úton, az első találkozások a labdával, a félénkség és a rettegés a sötéttől – megtudjuk, milyen az élet egy római negyedben, amely talán már nem is létezik. Szemünk előtt szövődnek életre szóló barátságok. Pörögnek az edzések, sorra kerül a bemutatkozás a Serie A-ban, 16 évesen, a melegítőnadrágba beakadó stoplik történetével. Nem maradhat ki az első derbi, az első gól, a majdnem megvalósult kölcsönadás a Sampdoriának, még mielőtt a római mese megkezdődött volna. Aztán következik a dicsőséges huszonöt év a Roma mezében, az örökre szóló kapitányság, egy történelmi Scudetto, két Olasz Kupa- és két Olasz Szuperkupa-diadal, és persze a 2006-os világbajnoki cím. Feltárul előttünk az álomesküvő Ilary Blasival és a világi élet, a maga könnyedségével és némi öniróniával.

 

Totti őszinte kitárulkozásában közel engedi az olvasót belső vívódásaihoz, örömeihez, életének fontos momentumaihoz. A memoárból megismerhetjük azt a férfit, akit szimbólumává és vezérévé választott az a város, ahol visszavonulásáig játszott. Vitathatatlan tény ugyanis: Totti maga a Roma.

 

Megrendelhető itt

 

 

Fordította: Bosnyák Gabriella
The New York Times-, USA Today- és Publishers Weekly-bestseller ,,Tamsen Fadal megírta a menopauza bibliáját, amely a változókor kihívásaival küzdő nők millióinak életét teheti könnyebbé!...
Fordította: Mezősi Péter
Töltsd meg a szíved szeretettel, színekkel és örömmel! Kis béka rajzait vigasztaló szavakért, inspirációért, vagy csupán azért érdemes kézbe venni, hogy emlékeztessenek a mindennapok...
Fordította: Kállai Tibor-Etédi Péter-Réti András-dr. Molnár Csaba
,,A leghitelesebb könyv, amit valaha Michael Jacksonról írtak." Daily Mail Michael Jackson életéről és karrierjéről már annyi mindent elmondtak és leírtak, hogy szinte lehetetlen elválasztani...
Fordította: Balogh Szilvia
Gondolkoztál már azon, mit üzennek az álmaid? Elménk minden éjjel újra átéli a nap eseményeit, miközben az álmok titokzatos és nehezen megragadható világába vezet bennünket. Bár mindenki...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ