
Várható megjelenés: 2011-11-02
ISBN: 9789639910744
304 oldal
Ára: 3290 Ft
|
Az ellenség halála
Fordította: Várnai Péter
Az izgalmas és finom emberséggel átszőtt regény középpontjában két ember áll. Egy fiatal, saját útját kereső zsidó férfi, és a politikai életben mind magasabbra és magasabbra emelkedő ellenség, akit ő csak B.-nek nevez, és akinek propagandája egyre fenyegetőbb, nyomasztóbb és mélységesen antiszemita légkört teremt.
Tettes és áldozat szimbiotikus, sőt sorsszerű kapcsolatát a szerző pontos megfigyelések révén boncolgatja, s írói tehetségének köszönhetően általános érvényű emberi parabolává emeli.
Az ellenség halálát Keilson 1942-ben, hollandiai búvóhelyén kezdte papírra vetni, de csak 1959-ben jelenhetett meg Németországban. Amerikai kiadása, amely a Keserédes komédia című kisregénnyel egy kötetben látott napvilágot, 2010-ben világszerte lelkes fogadtatásra talált, s egyben új lendületet adott a szerző befogadásának: ,,Az ellenség halála és a Keserédes komédia egy-egy remekmű, Hans Keilson pedig zseni." (New York Times)
|
|
 |
|
|
,,Ez a kötet abból a szándékból született, hogy ne csak vizet kínáljunk a szomjazóknak, hanem megtanítsuk őket kutat ásni. Annyi szakácskönyvvel a hátunk mögött eljutottunk oda, hogy úgy...
|
|
|
Mi zajlik a kórházak falai között? Miért fontos a kommunikáció, a prevenció, és hogyan tudjuk elválasztani a tényeket a tévhitektől? Dr. Ficzere Andrea könyvének célja az egészség és...
|
|